Ius ad bellum – A háború nemzetközi jogi szabályairól és a háborús bűncselekményekről

Háborús bűncselekmény

A háborúk mindig kegyetlenek, bármilyen nemes elv is vezérli a hadviselő feleket, az ártatlanok szenvednek. Az emberiség történelme azonban nem csak a könyörtelen háborúkkal fonódott össze, hanem a háborúk mellett a hadviselés során alkalmazandó szabályok is megszülettek és a nemzetközi szokásjog részévé váltak. Már a kezdeteleges történelmi és vallási kultúrában is jelentek meg arra vonatkozóan szabályok, hogy katona csak katona ellen harcol, a magát megadó katonát nem öli meg, a nőket, öregeket, gyermekeket kímélik, a templomokban és egyéb kegyhelyeken pedig nincs helye harcoknak.

A hadviselés során alkalmazandó szabályok fokozatosan alakultak ki, azonban a szabályok megsértését rendszerint maximum a győztes fél szankcionálta. 1474-ben Peter von Hagenbachot, aki Merész Károly burgundiai uralkodó hűbérese volt, az általa elfoglalt Breisach városában elkövetett kegyetlenkedései miatt a várost visszafoglaló katonai koalíció parancsnokai által kinevezett katonai törvényszék ítélte halálra, számos jogtudós álláspontja szerint ezt az eljárást tekintik a nemzetközi büntetőbíráskodás első példájának.

A hadijogi szabályok fejlődéstörténetében jelentős dátumnak számít 1859, Henri Dunant svájci polgár a solferinói csata sebesültjeinek szenvedését látva a Solferinói emlék című könyvében vetette fel, hogy jöjjön létre olyan pártatlan segélyszervezet, amely háborús körülmények között is képes a sebesültek ellátására úgy, hogy a sebesültek között orvosi szükség szerint állítják fel az ápolási sorrendet. Ezen kezdeményezés következményeként került felállításra 1863-ben a csak svájci állampolgárokból álló katonai sebesültek segítésének nemzetközi bizottsága, amely 1875 óta már a mai nevén, mint Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága működik. 1864 pedig Genfben megállapodást kötöttek az államok arról, hogy a vöröskeresztes alakulatokat, járműveket, épületeket nem tekintik célpontnak és a haderő részének, a sebesült katonákat állampolgárságra való tekintet nélkül ápolásban részesítik és tiszteletben tartják a vöröskereszt megkülönbözető jelölését.

A háborús bűnösök felelősségre vonása szempontjából a hadijogi szabályok fejlődéstörténetének fontos eleme az 1907. évi hágai konferencián az elfogadott egyezménybe foglalt Martensz-klauzula, amelynek lényege, hogy a nemzetközi jog általános szabályai fegyveres konfliktus esetén is alkalmazandók, még abban az esetben is, ha nincsen kifejezetten a fegyveres konfliktusra vonatkozó előírás az adott nemzetközi jogi jogforrásban. A háborús bűnösök felelősségre vonása során később sokszor jelenik meg a Martensz-klauzulára történő hivatkozás.

A XX. század eleje óta Hága és Genf városa jelentős szerepet képvisel a hadviselés jogának szabályozásában, így azóta a hadviselés során alkalmazandó szabályokat hágai és genfi jogra osztják. A megkülönböztetés alapja abban áll, hogy a hágai jog a ius ad bellum, azaz a háborúindítás legitimitásából kiindulva alapvetően arra koncentrál, hogy a parancsnoknak és a katonáknak a hadműveletek során milyen elveket kell figyelembe venniük. A genfi jog pedig a háború áldozatainak védelmére fókuszál, a védett személyek jogait sorolja fel. A hágai és a genfi jog ugyanúgy a hadviselés során alkalmazandó szabályokat (ius in bello) jelent. A ius ad bellum, azaz a háború indítás joga azonban a háborúskodás elítélésével fokozatosan csökkent, majd pedig meg is szűnt, később pedig az Egyesült Nemzetek Szervezetének megalapításával a gyakorlásának megkísérlése már szankcionálhatóvá is vált, így az államok a genfi jog továbbfejlesztésére törekedtek.

A jelenleg hatályos szabályozás a második világháborút követően megalkotott 1949. évi genfi egyezményeken alapul. Ekkor mindenek előtt a tengelyhatalmak hadviselésének bűneit tartották szem előtt, s elmaradt azoknak a kérdéseknek a szabályozása, ahol az angolszász-szovjet antifasiszta koalíció sem a Martensz-klauzula szellemében járt el, így a Nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék előtt is tartózkodtak az olyan cselekmények miatti felelősségre vonástól, amelyeket a náci háborús bűnösök mellet az antifasiszta koalíció hadereje is végrehajtott.

1949-ben négy egyezmény született:

  1. a szárazföldi fegyveres összetűzések betegeinek és sebsültjeinek védelméről
  2. a tengeri fegyveres összeütközések betegeinek, sebesültjeinek és hajótöröttjeinek védelméről
  3. a hadifoglyok védelméről
  4. az ellenséges hatalom által megszállt területek polgári lakosságának védelméről

A 1949-ben létrejött négy egyezményben az államok már a ,,fegyveres összetűzések” fogalmával operálnak. Ennek oka egyrészt az, hogy a ,,háború” szót nem kívánták használni, mivel az ENSZ létrejöttével a ius ad bellum véglegesen jogellenessé vált, másrészt pedig maguk az államok kerülni szerették volna azt is, hogy a konfliktusaikat saját maguk háborúnak minősítsék. A hágai típusú szabályok így a genfi jogba kerültek beillesztésre. A hadijog elnevezés helyett pedig lassan a humanitárius nemzetközi jog megnevezés vált használatossá.

A humanitárius nemzetközi jog kérdéseit első sorban az 1949. évi genfi egyezmények és az azokat kiegészítő 1977- évi kiegészítő jegyzőkönyvek szabályozzák.

Az 1949-es genfi egyezményeknek a mai napig 196 ország a részese, a 1977. évi jegyzőkönyveket azonban ennél már kevesebben fogadták el. Magyarország részese a kiegészítő jegyzőkönyveknek is, így a magyar katonáknak azok szabályait is szem előtt kell tartaniuk.

A humanitárius nemzetközi jog alapfilozófiája szerint a hadviselés a harcképes és egymással harcolni kész katonák lovagias ügye, ez alapvetően azt jelenti, hogy katona csak tényleges katonai célpontot, ellenséges katonát támadhat. Ebből következően a kombattáns1 nem vonható felelősségre a hadijog szabályainak megfelelően kioltott emberéltekért. A kombattáns csak abban az esetben vonható felelősségre, ha a hadviselés során nem tartotta tiszteletben a hadviselés szabályait. Aki viszont jogilag nem minősül kombattánsnak, az az általa kioltott emberéletekért büntetőjogi felelősséggel tartozik. A humanitárius nemzetközi jog szabályai szerint a kombattáns lét elengedhetetlen feltétele, hogy a katona felelős parancsnokság alatt álljon és a hadműveletek során a háború törvényeit és szokásait betartsa.

A harcképtelen, magát megadó katona nem jelent katonai erőt és hadifogolynak kell tekinteni és hadifogolytáborban kell őrizni. A hadifogolytábor-beli körülményeket és bánásmódot az 1949. évi III. genfi egyezmény szabályozza részletesen. A hadifogoly csak a nevét és rendfokozatát köteles közölni, a hadifoglyot kihallgatni szabad, de tilos vele szemben kínzó és kényszerítő eszközt alkalmazni. A hadifogoly nem vonható felelősségre az általa kioltott emberéletekért, amennyiben a cselekedetei során betartotta a háború törvényeit és szokásait. Felelősségre vonható viszont háborús bűncselekmények elkövetéséért, kémkedésért és perfídiáért2, azaz hadi álnokságért.

Védelemre jogosult személyek a hadműveletekben részt nem vevő orvosok lelkészek, haditudósítók, őket megkülönböztető jelzéssel kell ellátni és a védelemre jogosultság feltétele az, hogy harci cselekményben ne vegyenek részt.

A hadműveletek vezetése során irányadó szabályok megalkotásakor számos megállapodás született arra nézve, hogy melyek azok a fegyvertípusok és hadi technikák amelyek alkalmazását tiltják. Biológiai fegyverek gyártása, valamint vegyi fegyverek gyártása és raktározása például tiltva van. A vegyi fegyverek tilalmának ellenőrzésére külön nemzetközi szervezet rendelkezik hatáskörrel (OIAC). A vak fegyverek, álcázott robbanó eszközök, taposóaknák, vakító lézerfegyverek ugyancsak tiltott eszközöknek minősülnek. A drónok és robotfegyverek bevetésének humanitárius nemzetközi jogi szabályozására szintén vannak törekvések.

A hadműveletek során alkalmazható fegyverek körében felmerülő kérdés az atomfegyverek alkalmazásának jogszerűsége a hadviselés során. A WHO 1993-ban történő kezdeményezéséhez csatlakozóan az ENSZ Közgyűlése határozatban kért tanácsadó véleményt a Nemzetközi Bíróságtól abban a kérdésben, hogy a nemzetközi jog szempontjából megengedett-e az atomfegyverek használata vagy az azzal való fenyegetés. A Nemzetközi Bíróság válaszában azt fogalmazta meg, hogy az ENSZ Alapokmánya sem nem engedi meg, sem nem tiltja kifejezetten semmilyen különös fegyverfajtának a használatát, legyen szó akár atomfegyverekről is. A Bíróság nem talált általános jellegű egyezményes vagy szokásjogi szabályt, amelyik kifejezetten tiltaná az atomfegyverekkel történő fenyegetést.3

A nemzetközi humanitárius jog legsúlyosabb megsértését a háborús bűncselekmények jelentik. A háborús bűn olyan súlyos bűncselekmény, amelyért az elkövetők személyesen felelősségre vonhatók. A Nemzetközi Büntetőbíróságnak (ICC) hatáskörébe tartozik a háborús bűncselekmények elkövetéséért való felelősségre vonás. Háborús bűnnek minősül például a szándékos emberölés, a kínzás vagy embertelen bánásmód, ideértve a biológiai kísérleteket, nagy fájdalom szándékos előidézése vagy a testi épség, illetve egészség súlyos megsértése, a védett személy jogellenes elhurcolása vagy áthelyezése, illetve a jogellenes fogva tartása, túszok szedése. Az egyéni felelősség pedig szintén alkalmazhat az emberiség elleni bűncselekmények, a tömeggyilkosság és a népirtás esetén is. Az emberiség elleni bűncselekmények a polgári lakosság ellen elkövetett bűnöket jelentik, mint a szándékos emberölés kínzás, rabszolgaságba taszítás. Ilyen jellegű bűncselekmények miatt első alkalommal a második világháború után a náci és japán politikai és katonai vezetők nürnbergi és tokiói pere során került sor. Azóta pedig számos ideiglenes törvényszék felállítására került sor, például a volt Jugoszlávia, Ruanda, Kambodzsa, és Libanon területén zajlott konfliktusok során elkövetetett atrocitások elkövetőinek megbüntetése érdekében. A háborús törvényszékekkel szembeni legnagyobb kritika, hogy a ,,győztesek igazságszolgáltatásának” nevezik őket.

A Nemzetközi Büntetőbíróság 1998-ban a Római Statútummal jött létre és felállítására 2002-ben került sor, a világ első nemzetközi bíróságaként. Joghatósága a háborús bűncselekményekre, emberiesség elleni bűncselekményekre, népirtásra és az agresszió bűncselekményére terjed ki. A büntetőjogi felelősségre vonás a Nemzetközi Büntetőbíróság előtt nem az államokkal, hanem a felelős személyekkel szemben történik. A Nemzetközi Büntetőbíróságnak jelenleg 123 tagja van, viszont például az Egyesült Államok, India, Kína és Oroszország nem csatlakozott a Római Statútumhoz.

Kapcsolat


1. A hadijogi alapfogalom szerinti harcolni tudó katona.
2. A hadi álnokság fogalma azt jelenti, hogy az illető magát védelemre jogosult személynek álcázza abból a célból, hogy ezáltal katonai előnyt kovácsoljon.
3. CIJ: Az atomfegyverek használatának vagy az azzal való fenyegetés jogszerűsége tárgyában a Közgyűlés kérdésére adott tanácsadó vélemény, 1996. július 8., Rec., 1996)